Oktatóprogramok (régi oldal)

Országosan több mint 37 ezer fő vett részt a NYITOK programban

Hamarosan véget ér a NYITOK projekt, melynek országos sikere a várakozásainkat és terveinket is felülmúlta. Olyan egyedülálló program megvalósítása volt a célunk, amely a munkaerő-piaci kompetenciákat fókuszba állítva, ingyenes képzési lehetőséggel segíti a magyar felnőttek mindennapi boldogulását – mondja Papp Viktor, a NYITOK program projektvezetője.
Országosan több mint 37 ezer fő vett részt a NYITOK ingyenes tanfolyamain


– Milyen céllal jött létre a NYITOK projekt?

Szervezetünk, a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért mindig is elkötelezett volt az innovatív felnőttképzés mellett. Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal alkotott konzorciumban a NYITOK projekttel egy olyan egyedülálló program megvalósítása volt a cél, amely a munkaerő-piaci kompetenciákat fókuszba állítva, ingyenes képzési lehetőséggel segíti a magyar felnőttek mindennapi boldogulását. A program olyan rövid ciklusú, 20 órás tanulási programokat biztosított, amelyek azonnal használható, versenyképes tudást nyújtanak a 16 és 64 év közti magánszemélyek számára. Mivel Magyarországon a legnagyobb foglalkoztatónak a KKV-k számítanak, ezért azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy ezt a lehetőséget a magánszemélyeken túl, minél több KKV alkalmazotthoz is eljuttassuk. Így az ingyenes képzések további célja volt, hogy a munkavállalók kiváló munkaerővé, ezáltal a vállalkozások versenyképesebbé és hatékonyabbá váljanak. Úgy gondoljuk, hogy ezt a célt sikerült teljesítenünk, melyet igazol a számtalan vállalkozói, vezetői pozitív visszajelzés. Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson a Szövetség 2009-ben 9 helyszínen, majd 2013-ban Magyarország Kormánya és az Európai Unió támogatásával országosan 50 helyszínen hozott létre Nyitott Tanulási Központot, és alakította ki a Nyitott Tanulási Központok hálózatát, amely európai szinten is elismert felnőttképzési infrastruktúra.


– Milyen képzési lehetőségeket, szolgáltatásokat biztosított a NYITOK a KKV-k, magánszemélyek számára?

A projekt 2017. évi indulásától kezdődően a résztvevők kontaktképzés formájában tanulhattak angolul, németül vagy akár oroszul, emellett képezhették magukat az informatika területén, valamint részt vehettek kiskereskedelmi, logisztikai, gépipari, turisztikai, építőipari és irodai munka területét érintő kompetenciafejlesztő képzéseken. Mindemellett lehetőség nyílt a mindennapokban használható, innovatív ismeretekre is szert tenni a pénzügyek, a vállalkozásindítás, az önmenedzsment vagy az állampolgári ismeretek terén. A vállalati kultúra, munkahelyi együttműködés szintén nagyon izgalmas volt, melyre hatalmas érdeklődés mutatkozott a KKV-k részéről. Ezen kívül biztosítottuk a prezentációs technika és pénzügyi ismeretek vállalkozásoknak elnevezésű programjainkat is, és még egyéb olyan képzéseket, amelyek kifejezetten vállalkozások számára szóltak. Ezen túlmenően a helyi igényeknek megfelelően egyéni képzési programok kidolgozására is volt lehetőség. 2019-ben a mobilitást szem előtt tartva létrehoztuk a Mobil Oktatási Rendszerünket. Az új képzési forma segítségével közvetlenül a vállalkozások telephelyére is ki tudtuk vinni a képzéseinket. Ez az oktatótól kezdve az infrastruktúrán át mindent magába foglalt. A rugalmas képzési struktúra a munkavállalók és a munkáltatók igényeihez egyaránt alkalmazkodott. A képzésszervezés teljeskörű lebonyolítását a NYITOK program vállalta, azaz a munkáltatók számára semmilyen adminisztrációs munkával nem járt az ingyenes lehetőség igénybevétele. 2019-ben elindítottuk képzéseinket e-learning formában is egy szélesebb képzési portfólióval, mint az addig rendelkezésre álló kontaktképzéseink. Fejlesztettünk egy erre alkalmas platformot, amely applikáció segítségével okostelefonról, táblagépről is látogatható és e-learning formában lehetőséget biztosított a hasznos tudás elsajátítására a rövid ciklusú képzéseink segítségével. Szintén 2020-ban elindítottuk a hazai KKV vállalkozások számára a „GO-modell” hatékonyságnövelő szolgáltatásunkat, melyet 20 vállalkozás számára biztosítottunk. A „GO-Modell” segítségével, svájci módszertan alapján, a készségeik fejlesztése révén a munkavállalók kifejezetten a vállalati szituációkban váltak magabiztosabbá és önállóbbá. Közreműködésünkkel javultak a vállalati munkafolyamatok, a munkavállalók könnyebben igazodtak a változó igényekhez, tartottak lépést a technológia fejlődésével. A tapasztalataink igazolják, hogy a folyamat révén jelentősen erősödött a munkavállalói elköteleződés.


– Hogyan érintették a NYITOK program megvalósítását, a képzések szervezését a koronavírus világjárvány okozta nehézségek?

A kontaktusok számának csökkentése érdekében meghozott védekező intézkedések előtti hónapokban a projekt addigi történetének legmagasabb számait produkáltuk, mind a képzésbe vontak számát és mind a képzési óraszámokat illetően. Igyekeztünk a világjárvány hazai kirobbanására gyorsan és hatékonyan reagálni, így ennek megfelelően, ahogy a jogszabályi környezet lehetővé tette a kontaktképzéseinket, úgynevezett „E-kontakt” formában biztosítottuk a résztvevők számára. Az egyik széleskörben használt kommunikációs és konferenciaalkalmazást integráltuk az általunk fejlesztett platformunkba, így mindenki otthonról sajátíthatta el képzéseinket a számítógép képernyője előtt ülve. Az „E-kontakt” képzések mellett nagyon sokan figyeltek fel az e-learning képzéseinkre is, ebben az időszakban 5000-nél is több érdeklődés érkezett hozzánk, havonta pedig az új regisztrációk száma meghaladta az 1500-at. Az e-learning képzéseinkre történő jelentkezések száma ezen időszak után is jelentős volt, az egész programot tekintve több mint 13 ezer e-learning tanúsítványt tudtunk kiadni a képzést elvégzettek számára. Ezen hatékony intézkedéseknek köszönhetően gyorsan tudtuk produkálni a járvány előtti számainkat, sőt melyeket sikerült hónapról, hónapra nagy dinamikával növelni.


– Az elvárásaiknak megfelelően sikerül-e zárniuk a projektet?

Azt kell mondani, hogy a NYITOK program egy rendkívül népszerű projekt, melynek országos sikere a várakozásainkat és terveinket is egyaránt felülmúlta. A projekt sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a vállalt indikátorainkat jelentősen sikerült túlteljesítenünk. A program megvalósítása során több mint 37.000 fő vett részt munkaerő-piaci kompetenciafejlesztésben, és amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy a program során a képzéseinket sikeresen elvégző, egyszeri tanúsítványt szerző résztvevők száma meghaladta a 28.000 főt, az összes kiadott tanúsítvány száma pedig meghaladta az 52 ezret, tehát a számok magukért beszélnek. Rendkívüli népszerűségnek örvendtek azon képzéseink, mely a magyar lakosság legfőbb kompetenciahiányait, az idegen nyelv és az informatikai ismeretek mértékét hivatottak javítani. De rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott az egyéb NYITOK specifikus képzéseink iránt is, melyeken elsajátítható azonnali ismeretek és tudás mind a munkavégzés és mind a mindennapi élet során hasznos ismereteket biztosítanak a résztvevők számára. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden kollégánknak azt az általuk végzett alapos és kitartó munkát, mellyel hozzájárultak a projekt sikeréhez, valamint a várakozásainkon felüli megvalósításához. A projekt eredményei alapján elmondható, hogy a magyar lakosság és a munkaadók részéről igény mutatkozik a rövid ciklusú, azonnal használható, versenyképes tudást nyújtó fejlesztések iránt.

Kapcsolódó cikkek

A stresszmentes tanulás és az énidő megteremtése – beszélgetés Horváth Riával

A stresszmentes tanulás és az énidő megteremtése – beszélgetés Horváth Riával

Az iskolai nyomás és stressz mindig is jelen voltak a diákok életében.

4 szülői mondat, ami nem hagyhatja el a szánkat

4 szülői mondat, ami nem hagyhatja el a szánkat

A szülő szeretné a legjobbat kihozni a saját gyermekéből. Azonban léteznek olyan szülői mondatok, amelyek soha, semmilyen körülmények között nem hangozhatnak el. Mutatjuk is, melyek ezek!