Oktatóprogramok (régi oldal)

Iskolafóbia. Kitalált vagy igenis létező betegség?

Az iskolafóbiának két típusa van. Az egyik fajtája körülbelül nyolc éves korig jelentkezik és a fent említett esethez hasonlóan a szeparációs szorongásból ered, vagyis a gyermeknek nem igazán sikerült a szüleitől elszakadni, vagyis csak a szülők közelében, otthon érzi magát biztonságban. A másik típus 10-12 éves kor körül jelentkezik és ezt valamilyen, az iskolával összefüggő probléma váltja ki. Ebben az életkorban a szociális fóbiához hasonlatos tüneteket produkálnak a gyermekek. A kamaszokat is veszélyezteti ez a fajta betegség, de itt már depressziós tüneteket is produkálhatnak.
Iskolafóbia Kitalált vagy igenis létező betegség

Az iskolafóbiának számtalan oka lehet

· A gyermek félelmet érez az új iskola miatt.

· Képtelen beilleszkedni az osztályába.

· Lelki vagy fizikai bántalmazásnak van kitéve az iskolában.

· A tanulás okoz számára szorongást. Túl nagyok az elvárások a szülők, vagy a pedagógusok részéről.

· A gyermek fél az önállóságtól, csak az édesanyja, vagy édesapja közelében érzi jól magát.

· Az édesanya is szorongó típus, ezt látva a gyermekre is átragad a szorongásos betegekre jellemző viselkedési forma.

· A gyermek családja éppen egy krízishelyzetet él át. Ez lehet egy közeli hozzátartozó halála, betegsége, kistestvér születése, szülők válása.

Az iskolafóbia tünetei

Az iskolafóbiának nagyon sok tünete lehet. Ezek többek között a következők: hasi fájdalom, heves szívdobogás, hasmenés, szédülés, fejfájás, hányás, remegés, verejtékezés, émelygés, álmatlanság, sírás, gyakori rémálmok, pánikrohamok iskolába induláskor.

Viselkedési zavart is okozhat

A gyermeknél jelentkező tüneteket komolyan kell venni, hiszen ez súlyos viselkedés zavar vezethet. Amennyiben az iskolafóbiája nincs kezelve, nagyobb korában a szociális fóbiával kell majd szembenéznie, ez pedig lehetetlenné teszi, hogy be tudjon illeszkedni a környezetébe és teljes életet élhessen. Pszichológusok egybehangzó véleménye szerint azonban a magántanulóvá válás sem jelent hosszú távú megoldást. Ezzel egy időre lehet, hogy megszűnnek a tünetek és a gyermek is megnyugszik, viszont minél több időt tölt otthon a gyermek, annál nehezebb lesz újra megállnia a helyét a társadalomban. Elszigetelődik, kirekesztődik, és teljesen egyedül marad. Amennyiben a gyermek fóbiáját a jelenlegi iskolai környezet, a pedagógusok, vagy az iskolatársak váltják ki, jó megoldás lehet az iskolaváltás is. Viszont, ha a gyermeknek konkrétan nem az iskolával és a tanárokkal, vagy a diákokkal van problémája, akkor a gond nem fog megszűnni, hanem egy másik iskolába fog áttevődni. Amennyiben a probléma súlyosnak bizonyul, szakember segítségére is szükség lehet.

Kapcsolódó cikkek

Vekerdy Tamás szavai ma is aktuálisak

3 Vekerdy Tamás interjú, amit érdemes még manapság is elolvasni

A felnőttekkel ellentétben a gyerekek sosem untatták a neves pszichológust, akinek korábbi interjúit ma is érdemes elolvasni.

4 szülői mondat, ami nem hagyhatja el a szánkat

4 szülői mondat, ami nem hagyhatja el a szánkat

A szülő szeretné a legjobbat kihozni a saját gyermekéből. Azonban léteznek olyan szülői mondatok, amelyek soha, semmilyen körülmények között nem hangozhatnak el. Mutatjuk is, melyek ezek!

Tippek a gyermek szorongásának kezelésére

Tippek a gyermek szorongásának kezelésére

A szorongó gyermeknek nem csak a szociális kapcsolataival lesznek gondjai, hanem az iskolai teljesítményével is. A szülő feladata az, hogy észrevegye a gyermeke szorongó viselkedését és segítő kezet nyújtson neki. A cikkben a szorongó gyermekről olvashatn